Alexander Payne lényegében ott folytatta, ahol a Kerülőutaknál abbahagyta. Annak idején ez Oscar-díjat és hihetetlen kritikai sikert ért, a jelenlegi hurrá-hangulat viszont egy fokkal visszafogottabb és inkább a főszereplőnek jár.
Ezúttal Geroge Clooney kerül díjszerepbe, karaktere tipikus payne-i hős. Szerethető, de azért egy csöppet ellentmondásos, fejében ott búg nem egy frappáns életigazság, mégis inkább csak sodródik az árral, és persze erősen bajlódik a nőkkel. Vagyis leginkább egy nővel, a feleségével, aki egy hajóbaleset következtében kómába esett. Összetrombitálja háromtagúra fogyatkozott családját, és plusz egy fővel kiegészülve együtt ülnek fel az ilyenkor szokásos érzelmi hullámvasútra, amelyet kisebb-nagyobb kitérőkkel tarkítanak.
Clooney karaktere (nevezetesen Matt King) persze a fentebb leírtaknál összetettebb fickó, még ha ennek minden aspektusát nem is igazán sikerült kibontani. Egyszerre nyomja vállát a felesége hagyatéka – akiről persze csak ilyen állapotban derülnek ki rendhagyó dolgok –, a gyermeknevelés és a családi felelősségvállalás súlya, nagylánya kritikája és még a családi biznisz is. A King család ugyanis a hawaii őslakosok utolsó örökösei közé tartozik, a rájuk maradt hatalmas földdarab pedig még nagyobb befektetésnek ígérkezik.
Payne ezúttal is jól választott hátteret, a paradicsomi szigetvilág kvázi önálló életet él, és a történetben is nagy szerepet játszik. A kiborulásokkal, nevetésekkel és megannyi egyéb érzelmi kitörésekkel tarkított sztori főleg a feleség és az öröklött föld sorsát tekintve így válik a múlttá való szembenézés eposzává, Clooney egyfajta Odüsszeusszá, a többiek pedig silány matrózokká, akik valahol Karübdisz és Szkülla környékén vesztek el a csak a főhősre koncentráló forgatókönyv tengerében.
A keret tehát a Schmitt története és a Kerülőutak után ismét egyfajta road-movie, ezúttal viszont egy nagy utazás helyett több kisebb kirándulás formájában. A történet ilyesfajta szétdarabolása mindenképpen okosabb döntés, mint egy nagy túrába erőltetni a karaktereket, kár, hogy Matt King-en kívül mindössze a nagyobbik King-lány, Alexandra kap egy jelentősebb, a zaklatott tini toposzából épp csak kiemelkedő szerepet. Alakítás szintjén az őt játszó Shailene Woodley egyébként remekül teljesít, ha egy Oscar-jelölést is sikerül megcsípnie, a világ talán megbocsát neki az abc family nevű viccadón hétről-hétre elkövetett borzalmáért. Sikerült még egy hawaii sztereotípiát is beerőltetni az utazók közé, aki a poénok többségéért felelős, de jelenléte egyébként egyáltalán nem indokolt, és sokszor a forgatókönyv sem igen mit kezdeni vele.
A kártyák keverése talán némileg unalmas és közhelyes, a történet drámaisága pedig valahol a már emlegetett Kerülőutak és Schmitt története közé tehető. Mind a szereplők, mind az alkotók jól játsszák ki a szervaszerűen váltakozó érzelmi csúcs- és mélypontokat, az Utódok mégis sokszor egyenetlennek tűnik. Clooney-től a remek alakítás már bőven elvárt, az ilyesfajta szerepeknél pedig főleg, ő pedig nem az a színész, aki ne tudna élni a lehetőséggel.Az alapvetésből bőséges módon értelmezhetőnek ígérkező, de a zárásnál már igencsak egyszerűvé váló mondanivalónak megvan a maga bája, ahogy lényegében az egész filmnek is. Kár, hogy a remekül megjelenített háttértől eltekintve túl sok újdonságot nem tartalmaz; ettől függetlenül meglehetősen jó nézni – talán azért, mert ha nem is hoz nagy dolgokat, hangulatos és remekül meg van csinálva.
A filmet 5 Golden Globe díjra jelölték, amelyből 2-t el is nyert. Magyarországon február 16-ától látható, az Intercom jóvoltából.
